Kévé mellett

A kapszulás kávé dícsérete!

2020.11.11 13:27
A kapszulás kávé dícsérete!

A kávé szinte minden háztartásban megtalálható, mert a reggeli ital és a vendégváró frissítő, a napközben elfogyasztott élénkítő elkészítésének alapvető hozzávalója. Régen minden kamrában és konyhapolcon ugyanabban a formában, szemes vagy őrölt változatban várta a kávé, hogy lefőzzék, ízesítsék és elfogyasszák. Ma már szélesebb a termék kínálat, mert instant és kapszulás formában is lehet kávét vásárolni.

A legújabb termékek egyike a kapszulás kávé, ami sokak számára még mindig újdonságnak számít. Az alumínium kávé kapszulákba töltött, őrölt kávéhoz ráadásul külön kávégép is kell. Akik egyszer kipróbálták a kapszulás kávét, azok áradoznak róla és semmivel sem cserélnék el, akik pedig még nem, fenntartásokkal közelítenek hozzá. Mi szól a kapszulás kávé használata és fogyasztása mellett? Ezeket a pozitívumokat vesszük most sorra.

A kapszulás kávé olyan termék, ami előre csomagolt, adagolt változatban kapható. A csomagolás kapszulánként pontosan egy adag kávét rejt, fénytől, nedvességtől és levegőtől védve. Ennek a kiszerelésnek köszönhető, hogy a kapszulás kávé mindig friss, aromás marad, persze nem frissen őrölve, de mégis minőségi állapotban tárolható. A csomagolás miatt kevesebb törődést igényel a kávé, mert nem kell arról gondoskodni, hogy megfelelő tárolást és zárást kapjon a felbontott termék. 

A kávé kapszulák karcsú dobozokban kaphatóak, amik nem foglalnak sok helyet a konyhapulton vagy a polcon. A régi kotyogós kávéfőző természetesen ezekhez a kapszulákhoz nem jó, de a megfelelő kávégéppel a kávéfőzés jóval egyszerűbb, rövidebb és mindenféle balesettől mentes művelet. Gondoljon bele, hogy csak kiválasztja a sokféle kapszulás kávé közül, melyik ízhez és erősséghez van kedve, megnyomja a gombot és máris elkészült az adagja, se több, se kevesebb! A hagyományos kávéfőzéssel járó idő lerövidül, nem beszélve a takarítási feladatokról. Se használt szűrő, se elmosni való kávéfőző, se pedig odaégett zacc nem marad a kapszulás kávé után, csak a kávésbögre. Így már sokkal egyszerűbb a reggeli rohanásba beszorítani a kávézást vagy pillanatok alatt frissítőt szolgálni fel a vendégeknek!

A kapszulás kávét ma már olyan formában is gyártják, hogy a kapszulák nemcsak egy bizonyos márka berendezéseivel kompatibilisek. Eddig ez problémát okozott a kapszulás gépek tulajdonosainak, de a gyártók léptek és változtattak. Akinek megvan a maga megszokott, minőségi márkája, az maradhat annál, de ha éppen nem tud hozzájutni vagy mást is kipróbálna szívesen, akkor sincsen akadálya a kapszulás kávé elkészítésének.

A webshopunkban a kapszulás kávéból is széles kínálat várja azokat a kávé rajongókat, akiket végleg rabul ejtett a kapszulás kávéfőzés varázslata és nem szeretnének visszatérni a hagyományos kávéfőzéshez. Persze meglepetésnek sem utolsó a kávé! Ajándékot keres kávézó ismerősének? Rendeljen tőlünk valódi minőséget, kapszulás kávét vagy egyéb kiegészítőket! Ebből a termékből is nagy választékot és kedvező árakat tudunk biztosítani, hiszen a Dallmayr saját márkás kapszulás kávéi több, mint húszféle változatban elérhetőek és Nespresso kompatibilisek!