A fekete leves és a magyar virtus

Kávézás közben megtárgyalni az élet legfontosabb dolgait, alapvető elemünk. Nincs ma olyan probléma, amit ne oldana meg egy közös kávézás, fontos üzletek, nagy beszélgetések kísérője egy aromás fekete. A fekete nedű szeretete nálunk is a múlt homályába vész, messzire kell utaznunk az időben ahhoz, hogy a szellemiség origóját megtaláljuk.

A magyar kávékultusz kétséget kizáróan a török időkben kezdődött hazánkban is. Az Oszmán Birodalom 150 éves fennhatósága kitörölhetetlen nyomokat hagyott történelmünkben és kultúránkban. Már ekkor léteztek kávéházak hazánkban, de túlnyomó részt török fennhatóság alatt, ahová a magyaroknak nem volt szabad a bejárás. Ebből a korszakból azonban egy igen fontos kifejezésünk származik: fekete levesként emlegették akkoriban a kávét. A fekete ital ugyanis nagyon furcsának számított, tekintve, hogy a törökök máig hosszú lére eresztve, zaccosan isszák a kávét. Nem is sokan barátkoznak meg vele manapság sem. Mindebből már viszont egyértelmű, hogy a kávékészítést a félholdas néptől tanultuk meg.

A hosszú török kávé és a zacc elválaszthatatlan egysége

Mire hazánk felszabadult a török uralom alól, a kereskedelemnek köszönhetően, olasz és holland közvetítéssel, Európa is megszerette a kávét. Később pedig, az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a hazai kávéházakban már friss brazil kávé illata lengte be a tereket, hiszen az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság a dél-amerikai gabonakivitel kapcsán mindig brazil kávét hozott a visszaúton. Ekkoriban már Mikes Kelemen „kaféházként” emlegette a kávéházakat.

Jellemzően az 1867-es kiegyezéstől az első világháború kezdetéig, 1914-ig tartják számon a kávéházak fénykorát. Jól jelzi a korszak kezdetét, a március 15-ei forradalom, és a Pilvax-kávéház mindenki számára ismert, és történelmünkből kitörölhetetlen kapcsolata.

A Pilvax kávéház belső tere a reformkorban, Preiszler József színezett tollrajza

Az igazi robbanást azonban a 19. század és az ipari forradalom jelentette. A gépek megjelenésével a szállítás és a közlekedés is egyszerűbbé, gyorsabbá vált, így egyre többen utaztak külföldre, költöztek vidékről városokba. Kinyílt a világ a kor emberei előtt, hirtelen rengeteg megbeszélni való, megosztásra váró élmény kívánta, hogy létrejöjjenek olyan központi helyszínek, ahol írók, költők, utazók és művészek eszméiket kicserélhetik, találkozásaikat lebonyolíthatják, világnézetüket kialakíthatják. A kapcsolódások színtereinek vezető és rendező elve pedig a kávé lett.

Világmegváltó gondolatok, forradalmi eszmények születtek, vagy vesztek a feledés homályába ebben az időszakban. A 19. század második felében 130, a századfordulóra viszont már 500 kávéház állt rendelkezésre. Ekkoriban szilárdult meg a kávézás kultusza, amihez egyfajta kényelem is társult, a kávéházak második otthonai lettek a magyar polgároknak. Nem is csoda, a pompa és a fényűzés ugyanis felülmúlta az otthon, akkoriban még kényelmetlen voltát. Így akár egész napokat is eltöltöttek egy-egy kávé mellett az értelmiségiek.

New York Kávéház. A felvétel 1894 körül készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

A New York Kávéházban például számos híres írónk, költőnk töltötte idejét: olyan neves művészeink törzshelyévé vált, mint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Weöres Sándor. Nem is csoda, hogy így alakult, hiszen a budapesti kávéház központi elhelyezkedése, és művészeteket pártoló mentalitása megteremtette az ifjú művészek számára azt a légkört, ahol nyugodtan tudnak alkotni, gondolkodni, ihletet meríteni. A karzaton született meg például a Pál utcai fiúk története, Molnár Ferenc tollából.

A nagy ötletek is a fekete, keserű ital mellett születtek meg, kialakultak legendás asztaltársaságok, akik törzshelyüknek egy-egy kávéházat választottak. Csak hogy néhányat említsünk: a Pilvaxba visszatérő Petőfi Társaság és a Tízek Társasága, a Japán kávéházban összegyűlő Szinyei Társaság, valamint a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK), vagy éppen a magáról a kávéházról elnevezett Gresham-kör.

Mindennek aztán véget vetett a háború, egy korszak zárult le. Volt még egy visszatérési kísérlete a két háború között a fényűző kávéházi életnek, ám az emberek lecserélődtek, az írott-íratlan szabályok elhalványultak, szokások megváltoztak.

Hungária (korábban és ma New York) kávéház. Tersánszky Józsi Jenő író. 1954. Fortepan

Nem múlt el ugyanakkor nyomtalanul. A kávézás ma reneszánszát éli, szerves része mindennapjainknak. Múltbéli utazásunk után könnyen beláthatjuk, nem is véletlen, hogy ma is az éltető ital köré szervezzük összejöveteleinket, találkozóinkat, vagy invitáljuk magunkhoz egy erősítő kávéra szeretteinket otthonunkba. A kávéházak hőskorából származó hangulat, a termékeny gondolatvilág pedig úgy tapad a kávéhoz, mint csészéhez a zacc.