Kávé mellett

Kávé: nem csak finom, de szemet gyönyörködtető - Művészet és kávé II.

admin
admin
Kávé: nem csak finom, de szemet gyönyörködtető - Művészet és kávé II.

Azokról a művészekről, akiket a kávé inspirált, akik rendszeres fogyasztói voltak kedvenc italunknak, korábbi bejegyzésünkben már írtunk. Most magával a kávéművészettel foglalkozunk. Mit is jelent ez? A "latte art" néven híressé vált alkotás arra utal, amikor a kávé tetején lévő tejhabba különleges mintázatot rajzolunk. Így a forró ital nem csak finom, de már felszolgáláskor is szemet gyönyörködtető. És természetesen nem csak kávéházi körülmények között megvalósítható! Erre is mutatunk majd megoldást, de előbb lássuk, honnan is ered a latte art elgondolás.

A latte art párhuzamosan jelent meg több országban, de minden bizonnyal Olaszországból ered. A jól meghatározható minta elképzelésének megszületését azonban David Schomer nevéhez kötik, a Seattle-ban található Espresso Vivace nevű kávézó tulajdonosa volt az, aki az 1980-as évek végén, '90-es évek elején állítólag először találta ki, hogy a kávét szolgálják fel úgy, hogy a tetején lévő tejhabba mintát rajzolnak. Első motívumuk a szív alak volt, majd a rozetta mintát is bevezették.

Az eszpresszó tetején létrejövő krémes hab és tejhab keverékének kombinációja jelenti az alapját. Két módja van az elkészítésnek: vagy a tej szabad öntése segítségével, a kancsóból rajzolják meg a mintát, vagy egy külön eszközt használnak, amellyel utólag alakítják ki a formát a tejhabon. Mára annyira népszerű lett a latte art művészete, hogy versenyeket szerveznek, ahol baristák mérik össze a tudásukat, ki tud szebb, különlegesebb mintát rajzolni a kávéra.

Kávé művészet

Nem kell azonban kávézóba menned, sőt, még a tejhab elkészítésével sem kell bűvészkedned, ha kipróbálod Monin L'Artiste termékünket. Karamell és kakaó ízben kínáljuk ezt az egyedülálló különlegességet, amellyel a tubusból finom és dekoratív mintát készíthetsz a kávéra. A siker már minimális kézügyességgel is garantált! Nem csak kávén használhatod, forró csokin, kakaón is nagyon jól mutat a minta, így gyerekekkel is kiváló szórakozássá válhat.

Egyenletesen tudod adagolni a fényes textúrájú mintázatot, amely különleges összetevőinek köszönhetően 20 percig megmarad a kávén. Vékonyított adagoló kupakjának köszönhetően könnyen lehet rajzolni vele, pontosan, precízen készítheted el a díszítést, ami egyre könnyebb lesz, minél nagyobb gyakorlatot szerzel benne. Közös családi kávézások alkalmával meglephetsz mindenkit egy személyre szóló rajzocskával, de saját magadnak is bátran rajzolj: lassulj le, élvezd ki a kávézás örömét!

Dallmayr Espresso Doro és Crema Doro kávéval is összecsomagoltuk, így ajándékba is adhatod. Biztos lehetsz benne, hogy minden kávéimádó ismerősöd odalesz az ötlettől!